2018. május 20., vasárnap

Chesham 2018 repeta

Akárcsak múlt vasárnap ma is kihasználtam, hogy reggel hatkor dolgozni ment a férjem. Újból sétálni vittem a fényképezőt. Igaz számomra most sokkal inkább bámészkodás, mint fotózás lett a sétából. Az óváros felé vettem az irányt ismét, mert innen úgy ötven méterre...
...már ez várja az embert.
 Kár, hogy az illatokat meg a madárcsicsergést nem lehet a fotókkal átadni. Eszméletlen jó virág és növény illat van mindenfelé, ami nem csoda mert a legtöbb fa és bokor virágzik. A madarak is meg vannak kergülve, teljes erőből koncerteznek minden fele. Amit szintén nem tudtam lefotózni azok a nyuszik. Ahogy battyogtam ezen az úton vagy három is elugrándozott, húzva elfelé előlem a pomponos kis fenekét, esélyem se volt a gépet rájuk fogni, már el is tűntek a susnyásban.
Aztán persze visszafelé kattogtattam még kicsit. Amúgy erről az ajtóról itt lent érdemes tudni, hogy az ajtófélfa fölső része 150 centi magas. Szóval zsiráfok csak bukósisakban. :))


1 megjegyzés:

éva írta...

Még mindég csodás helyen laksz :)