2017. szeptember 24., vasárnap

Vasárnap reggel 7:30. Menetkészre felöltözve ülök az ágy szélén és bámulok az ablakon kifelé. Várom a férjem, hogy hazaérjen az éjszakai munkából, aztán megyünk egyből tovább hisz vasárnap van. Ha pedig vasárnap akkor car boot sale. Amíg várok nézelődöm. Szeretem a vasárnap reggelnek ezeket a nyugodt csendes perceit. Az ablakon hűvös levegő jön be, friss reggeli illat, a harmat, a növények, hulló falevelek eszenciája.  A város még alszik, minden csendes. Halk madárcsicsergés, szarkák csettegő csevegése hallatszik. Messziről hallom, hogy a városon átmenő főúton már elhúz egy-egy autó, de itt a mellékutcákban még nem jár semmi, embert se látni. Csak az alvó város és a nyugalom. A háztetők felett látni a park füves dombját, az őszi színekbe burkolózott fák lombkoronáját. Oda már elértek a kelő nap sugarai és élénkebbre festik a színeket. Hallgatom a csendet, élvezem a nyugalmat. Aztán begördül az autó, én felállok intek neki, majd veszem a kabátom. Vár a vizes füvű mező és a kincskeresők világa. Idén utoljára.

3 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Ez nagyon szép írás volt! Köszönöm!

éva írta...

Nem gondoltál még arra, hogy írj egy regényt? vagy valami hasonlót?

hbogi írta...

Szinte odarepültem most én is, köszönöm <3